Szemerédi Tünde festőművész szabad kísérletezésen és rétegzett képi gondolkodáson keresztül építi vizuális nyelvét.

Festményei absztrakt alapú világban gyökereznek, de az utóbbi években elnagyolt, stilizált emberalakok is megjelennek bennük: nem konkrét portrék, inkább a megszülető forma emlékei.

A képek nem ábrázolnak, hanem keresnek: mozdulatokat, lenyomatokat, nyomokat arról, amikor valami emberivé válik. A rétegeken keresztül a forma nem bezáródik, hanem felnyílik – visszafelé, valami ősi, közös szerkezet felé.

Ez a mozdulat a metaforma: a forma, ami még nem döntött, mi lesz belőle.

A néző talán nem alakot lát, hanem egy érzést arról, hogy volt valami, mielőtt forma lett volna. Ez a festészet emlékezete.